(jobb szó nem jutott eszembe…)

Gondoltam írok egy posztot mindazoknak, akiknek a tegnapi nap fájdalommal volt tele.
Akinek nem lehet gyereke, de az Anyai rész annyira szeretné megélni.
Akinek meghalt a gyereke.
Akinek él a gyereke, de nem tudta felköszönteni élőben.
Akinek él a gyereke, de nem akarta felköszönteni.
Aki felelősnek érzi magát azért, hogy nem jó a kapcsolata a gyerekével.
Aki azt gondolja, nem tudta úgy szeretni a gyerekét, hogy a tegnapi nap örömteli legyen.
És mindenkinek, akinek így vagy úgy, de a tegnapi nap szomorú könnyeket hozott.
Nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogy a rózsaszín könyvekben olvastuk.
Biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban, amikor „helyzet volt” az akkori éned legjobb tudása,
lehetősége szerint döntöttél.
Biztos vagyok abban, hogy könnyeid a megélni nem tudott szereteted könnyei.
A „mi lett volna, ha …., akkor most…. „ – a veszteséged könnyei.
Ha voltak könnyeid, ha fájt, szeretni is tudsz.
Legelőször szeretgesd meg saját magad és tudd, hogy nem vagy egyedül és bár nem lehetett úgy,
ahogy azt szeretted volna, de élsz, érzel!
Aztán add oda a maradék szereteted annak, aki örömmel fogadja!
A Szeretet érzés újra és újra megújul, adni akar. Hát adj!
A többit bízd rá a Mindenhatóra! <3

Szeretettel ölellek,

Zsófi